Ma a Mars napja van
Nincs jó, nincs rossz, Te vagy ki e kétséget teremted.

Heti Gyakorlat

Beismerés

„Tévedni emberi dolog” mondják, amit én azzal toldok meg, hogy belátni pedig isteni.

Figyeld meg mennyire vagy képes beismerni magadnak, ha hibáztál, és ha szükséges utána a másikkal szemben is. Nincs ember, aki nem követett el még hibát, pontosabban olyan dolgot, amire azt mondta, hogy legközelebb másként csinálja.

Figyeld meg, mielőtt mást kezednél hibáztatni kellemetlen helyzetedért, holott te voltál annak kiváltója. Ha ez belátod és felismered, megkönnyebbülsz, és hullámok is csitulni fognak körötted.

IGEN

Lassan a csapból is a pozitív gondolkodás hatalma folyik. Elgondolkodtál e már rajta, hogy te hogy vagy ezzel. Egyáltalán meg tudod e azt tenni, hogy a gondolataidból törlöd a negatív kifejlettet előre vetítő részeket.
Véleményem szerint nem a pozitív gondolatokat kell feltétlen ismételni, hanem a negatívokat kizárni.
A poláris világból adódóan ugyanis csak a pozitív marad. A negatív gondolatokat persze úgy lehet kizárni a legkönnyebben, ha pozitívokkal helyettesítjük.

Csigavér!

Az idegesség, a stressz, ingerültség, mind egy energia, a teremtő energia torz megjelenési az anyagi világban. Mivel a mai világban pont ezt az energiát tudjuk a legkevésbé megélni, az felhalmozódik, és néha kitör.
Figyeld meg magad, amikor idegeskedsz, stresszelsz, és nézd meg, mi van, ha csak megrántod gondolatban a válladat, és azt mondod magadban: „minek idegeskedek, ahogy lesz, úgy lesz a legjobb”. Tedd meg, amit fizikailag meg tudsz tenni, a többit bízd az Sorsra. Többet úgysem tehetsz:-) Meglátod milyen hasznos, és beépítheted az életedbe.

Legyél ott!

Az életet olyan gépiesen éljük sokan. Ami van az természetes, ami nincs arra vágyunk. Bár ezzel régen tisztában vagyok mégis érnek meglepetések. Annyira nem vagyunk jelen, hogy nem vesszük észre, milyen kincs van a kezünkben. Pontosabban tudjuk, hogy értékes számunkra, de amikor ott tarjuk a kezünkben természetes, és nem csodálkozunk rá újra és újra hálát adva a teremtőnek, hogy életünk része lehet.

Színház

Menj el színházba. Tudom, hogy nem olcsó a jegy, tervezd meg, és menj el, akár egyedül is. Amíg ember lesz, színház is lesz, mindegy hány D-be nézzük már a filmeket.
A színház nem a sznobok találkozóhelye. Azoké, akik vágyják a szépet, és az érzék felettit.
Szívesen adok tippet, ha kéred:-).

Élvezd az életet

 Itt a tavasz, éled a természet, és nekünk is ébrednünk kell a téli álmunkból. Látogasd meg a természetet, menj a hegyekbe, erdőkbe túrázni. Élvezd a nap sugarait, töltekezz az élet energiájából. Érzed, éld az életet!

Reggeli torna

Kezd a reggeleidet tornával. Bár közhelynek hangzik, nagy segítség a szervezeted számára az egészséges működéséhez. Beindítja azokat az élettani folyamatokat, ami a nap további szakaszában segítségedre lesznek. Ráadásul 10-15 percnél nem kell hosszabb. Persze nem árt, ha ez szakszerűen összeállított, de ha felpezseg a véred, nyúlnak az inak, már sokat tették magadért.

 

 

Információ

Ezen a héten ne hallgass híreket, ne nézz televíziót, ne hallgas rádiót ne  olvass újságot. Persze egy jó filmet nyugodtan, de elsősorban a híreket hagy ki az életedből. Vannak, akik egyébként sem teszik, és vannak, akiknek ez a munkája. Ám, ha te egyikhez sem tartozól, próbáld ki. A hírektől is lehet ugyanis függésbe kerülni, mert úgy érezzük valamiről lemaradunk. Nem mondom, hogy nagyjából nem érdemes tudni legalább, hogy ki a miniszterelnök, de figyeld meg, hogy a hírek jelentős része teljesen érdekltelen a te életed szempontjából, csak az energiáidat téríti el magadról.

Leld meg a szépet!

Leled meg a szépet. Ez a heti gyakorlat. Rengeteg csoda vesz minket körbe, de legtöbbször természetesnek vesszük azok jelenlétét, illetve nem vesszük észre magát a csodát. A kis madarat lásd meg inni a befagyott patak éppen megolvadt kis résében, vagy vedd észre a kollegád, társad, hozzátartozód erényeit, sikereit. Adj ezeknek elismerő hangot, mert ma szinte mindenki küzd kisebb nagyobb kisebbségi érzéssel. Lásd meg mindenben az értéket, és magad is fénnyé válsz.

Az adás

Ezen a héten adj mindenkinek, aki kér. Miközben ezt teszed, figyeld meg a gondolataidat, mit érzel. Jajj, mikor telik már le a hét, vagy úgyis elissza, csak ártok vele, úgysem adja vissza, esetleg jó adni, amikor kérnek…

Oldalak

Subscribe to RSS - Heti Gyakorlat