Ma a Nap napja van
Nincs jó, nincs rossz, Te vagy ki e kétséget teremted.

Az érzelmek megértése

Tudományos felfedezések szerint minden gondolat a vele társult érzelemnek, illetve az érzelem finom árnyalatainak megfelelően tárolódik az elme adatbankjában (Gray-LaViolette, 1982). Érdekes módon nem a tényeknek, hanem az érzelmi töltetnek megfelelően rendeződnek. Következésképpen tudományos alapja van annak az észrevételnek, hogy az önismeret sokkal gyorsabban fejlődik, ha a gondolatok helyett az érzelmeket figyeljük meg, mert egyetlen érzelemhez szó szerint akár több ezer gondolat is társulhat. Ezért a mélyben meghúzódó érzelem megértése és helyénvaló kezelése sokkal kifizetődőbb és kevésbé időigényes, mint a gondolatokkal való bajlódás.
Ha az érzelmek témaköre ismeretlen terep számunkra, tanácsos az érzelmek egyszerű megfigyelésével kezdeni, anélkül hogy megpróbálnánk bármit is tenni. Ily módon világosabbá válik az érzelmek és a gondolatok közti kapcsolat. E jártassággal azután a kísérletezéshez is kedvet kaphatunk. Például félretehetünk egy bizonyos, rendre visszatérő gondolatot azzal, hogy beazonosítjuk a hozzá társult érzelmet. Ekkor már dolgozhatunk az érzelemmel: először ellenállás és kárhoztatás nélkül fogadjuk el, hogy van. Majd elkezdjük lemeríteni az érzés energiáját egyszerűen azzal, hogy hagyjuk annak lenni, ami, egészen addig, amíg teljesen el nem illan. így az eredeti gondolatot kicsit később megvizsgálva észre fogjuk venni, hogy annak jellege megváltozott.
Ha az érzést teljes mértékben feladtuk és elengedtük, akkor rendszerint az összes vele kapcsolatos gondolat is maradéktalanul eltűnik, és felváltja egyetlen konklúzió, amely immár képes gyorsan kezelni a kérdést.
Vegyük például annak a férfinak az esetét, aki külföldi utazása előtt nem találta az útlevelét. Ahogy közeledett az indulás időpontja, kétségbeesése egyre nőtt. Elméje vadul cikázott, miközben próbálta kitalálni, hová tehette az útlevelét. Kereste mindenütt, rengeteg mentális trükköt kipróbált, de mindhiába. Dorgálta magát: „Hogy lehettem ilyen ostoba, hogy elveszítem az útlevelem? Nincs időm újat készíttetni!” A végzetes nap közeledtével a helyzet egyre élesedett: ha nincs útlevél, nincs utazás. Súlyos következménnyel járt volna lecsúszni az útról, hiszen üzletről és pihenésről egyaránt szó volt, így elég nehéz helyzetet idézett volna elő. Végül eszébe jutott az
elengedéstechnika.
Leült, és feltette magának a kérdést: „Mi ez az alapvető érzés, amiről nem akarok tudomást venni?” Legnagyobb meglepetésére ez az érzés a bánat volt. Az afelett érzett bánat, hogy távol marad valakitől, akit nagyon szeret. A kapcsolat elvesztésének vagy legalábbis elhalványulásának félelme társult tehát az érzéshez, amit távolmaradása okozott volna. Ám amint elengedte a bánatot és az ahhoz kötődő félelmet, hirtelen az egész üggyel kapcsolatban a béke érzése öntötte el, és arra a következtetésre jutott, hogy ha a kapcsolat nem bír ki két hetet, akkor nem is ér annyit, tehát valójában semmi sem forog kockán. Amint megbékélt, azonnal eszébe jutott, hová tette az útlevelét. Az igazat megvallva olyannyira nyilvánvaló helyre tette, hogy csak valamilyen tudattalan blokkal volt magyarázható, miért is nem emlékezett rá. Mondanunk sem kell, hogy az elveszett útlevélhez, az elszalasztott utazáshoz és a lehetséges következményekhez fűződő ezernyi gondolat azonnal eltűnt, érzelmi állapotát pedig frusztráció helyett hála és felszabadultság hatotta át.
Az elengedés nagyon hasznos lehet hétköznapi helyzetekben, de válságos időkben kulcsfontosságúvá válhat, és óriási szenvedést előzhet meg, illetve csillapíthat. Egy életkrízis során általában elárasztanak minket az érzelmek, mivel a krízis jelentős mennyiségű tudatosan, illetve tudattalanul elfojtott érzést hív a felszínre. Ám egy ilyen helyzetben nem az a probléma, hogyan azonosítsuk az érzelmet, hanem hogy miként kezeljük az érzelmek áradatát.
Érzelmi válságok kezelése
Mivel az érzelmi válságok a legtöbb ember számára komoly nehézséget okoznak, szükségesnek látszik, hogy részletesebben is beszéljünk róla. Számos technika létezik, amelynek segítségével gyorsabban és eredményesebben jutunk túl az érzelmi katasztrófákon, mintha csak hagynánk, hogy az érzelmek simán kimerüljenek. Idézzük fel a szokványos mechanizmusokat, amelyeket az elme tudatosan használ az érzelmek kezelésére, nevezetesen a tudatos (vagy épp tudattalan) elfojtást, az érzelemkinyilvánítást és a menekvést. E mechanizmusok csak akkor ártalmasak, ha mindenféle tudatos szándék nélkül alkalmazzuk azokat. Ha elsöprő erejű érzelmek árasztanak el minket, hasznos lehet e mechanizmusokhoz nyúlni, de fontos, hogy ezt tudatosan tegyük. A manőver célja az, hogy csökkentsük az érzelem elsöprő törnegét azért, hogy szét tudjuk azt szedni, így apránként el tudjuk majd engedni. (A folyamatot később külön részletezzük.) Ebben az esetben
így rendben van, ha tudatosan tolunk félre annyi érzelmet, amennyit pillanatnyilag csak tudunk. Az érzelem intenzitása csökkenthető, ha azt megosztjuk egy közeli baráttal vagy mentorral. Az érzelem puszta kifejezésével az azt tüzelő energia valamelyest csökken. Ilyen körülmények közt még az is rendben van, ha tudatosan folyamodunk menekvési mechanizmusokhoz, például ha emberek közé megyünk azért, hogy eltávolodjunk a feldúltságtól, vagy ha játszunk a kutyával, tévét nézünk, moziba megyünk, zenélünk, szeretkezünk, vagy egyéb szokásaink valamelyikéhez folyamodunk segítségért. Amikor az érzés mennyisége és intenzitása mérséklődött, jobb a szituáció apró aspektusainak elengedésével kezdeni, mintsem a téma egészével és az ahhoz társult érzelemmel birkózni.
Szemléltetésképp vegyük annak a férfinak a példáját, aki többéves munkaviszony után elveszítette állását, és akit ezért elborított a kétségbeesés. A fent említett három mechanizmus alkalmazásával az érzelem egy része mérsékelhető. Később megvizsgálhat a munkájával kapcsolatos néhány jelentéktelen apróságot. Például, el tudná-e engedni, hogy ugyanott akarjon ebédelni, ahol a kollégáival addig együtt ebédelt. El tudná-e engedni, hogy autójával ugyanott parkoljon, ahol eddig? El tudja-e engedni, hogy ugyanazt a felvonót használja? El tudja-e engedni a kötődést az íróasztalához? A kötődést a titkárnője és annak kedvessége iránt? A ragaszkodást irodai számítógépéhez? El tudja-e engedni, hogy mindennap ugyanazzal a főnökkel találkozzon? És az ismerős irodai háttérzajt?
Az állásvesztés egyszerűbb vonatkozásainak elengedése - tűnjenek akármilyen triviálisnak is - azt a célt szolgálja, hogy az elme rákapjon az elengedés ízére. Az elengedés „üzemmódja” a bátorság szintjére visz minket, hiszen a negatív érzéseket elismertük, átrágtuk magunkat rajtuk, miáltal azok súlyukat vesztették. Hirtelen tisztán érezzük, elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy szembenézzünk helyzetünkkel, fel-ismerjük az azzal kapcsolatos érzéseinket, és kezdjünk velük valamit. Érdekes módon a csip-csup apróságok feladásával a történteket egyre kevésbé érezzük nyomasztónak. E jelenséget az magyarázza, hogy amikor egy bizonyos érzelemmel szemben alkalmazzuk az önátadás mechanizmusát, egyúttal az összes többi érzelemre is hatunk. Olyan ez, mintha az összes érzelem mögött ugyanaz az energia állna, tehát az egyik irányba történő elengedés által olyan érzéseket is elengedünk,
amelyek a felszínen az ellenkező irányba mutatnak. Mindezt klinikai tapasztalatok támasztják alá; személyesen kell kipróbálnunk, hogy higgyünk benne.
A négy fent említett eljárás (a tudatos elfojtás, az érzelmek kifejezése, a menekvés, valamint a kisebb aspektusok elengedése) alkalmazása után az ötödik is kézzelfoghatóvá válik. Minden erőteljes érzelem valójában számos járulékos érzelem elegye, így az egész érzelemegyüttes szétbontható. Visszakanyarodva példánkhoz, a férfit, aki elveszítette állását, elsősorban a kétségbeesés gyötri; ám ahogyan a perifériáról indulva elkezdi az érzések elengedését, valamint tudatosan alkalmazott menekvéssel, elfojtással és kifejezéssel sikeresen csökkenti az emocionális áradatot, rádöbben, hogy az érzésbe bizony düh is vegyül. Észreveszi, hogy dühe büszkeséggel társul. További haragra bukkan neheztelés formájában. Önmegtagadás emészti, ami az önmaga ellen fordított harag egy formája. Jelentős mennyiségű félelem is a felszínre kúszik. Mostanra már e kapcsolódó érzelmek is közvetlenül kezelhetők. Például elengedheti a félelmet, hogy esetleg nem talál másik munkát. Amint tudomásul vette és elengedte e félelmet, az összes létező alternatíva hirtelen nyilvánvalóvá válik számára. És amint feladja büszkeségét, hamar felfedezi, hogy voltaképp nem fenyegeti pénzügyi katasztrófa sem, mint ahogy attól korábban félt. Az emocionális komplexum így alkotóelemeire bomlik, aminek következtében minden egyes elem kevesebb energiával bír, egyenként pedig már könnyebben feladhatjuk őket.
Ahogy kikerülünk a lesújtottság állapotából, emlékezni fogunk, hogy bizonyos mennyiségű érzelmet szándékosan elfojtottunk, vagy esetleg elmenekültünk előle. Ekkor lehetőségünk van újra megvizsgálni azt, hogy ne maradjon vissza semmilyen üledék, például keserűség, tudattalan bűntudat vagy az önbecsülés hiánya. Az érzelmi komplexum egyes részletei töredékesen visszatérhetnek egy ideig, akár évekig is, de ezek már csak foszlányok, amelyeket felbukkanásuk pillanatában elengedhetünk. így legalább biztonságban és tudatosan lettünk túl a válságos helyzeten. Ha egy válságot az intellektuális szint helyett az emocionális szinten kezelünk, drámaian lerövidíthetjük annak időtartamát. Egy állás elvesztésének intellektuális szinten történő kezelése ezernyi gondolat és lehetséges forgatókönyv végiggondolásával jár. A helyzettel kapcsolatos cikázó gondolatai következtében az illető álmatlan éjszakáktól szenvedhet, ahogy az elme újra és újra végiggondolja a történteket. Ez nem vezetne sehová. A gondolatok vég nélkül keletkeznek, amíg a felszín alatt húzódó érzelmet át nem adjuk. Mindannyian ismerünk olyanokat, akik több éve már, hogy átestek valamilyen érzelmi válságon, amit a mai napig nem dol-
goztak fel. Teljesen áthatja az életüket, s nagy árat fizetnek azért, hogy nem tudják, miként kezeljék a felszín alatt húzódó érzelmeiket.
Egy válság sikeres megoldása számtalan előnnyel jár. Példának okáért a tudatosan, illetve tudattalanul elfojtott érzelem erősen lecsökken. A válság kényszerítette a felszínre, azért hogy feladhassuk, így sokkal kevesebb marad hátra belőle. Önbecsülésünk és önbizalmunk megnő, hiszen tudjuk, túlélhetünk és immáron kezelhetünk bármit, amit az élet elénk hoz. Lényegesen csökken az élettől való félelmünk, rátermettebbnek érezzük magunkat, nagyobb irgalommal vagyunk mások szenvedései iránt, és javul azon képességünk, amellyel hasonló hányattatásokon segítünk túljutni másoknak. Paradox módon a válságot változó időtartamú békés és nyugalmi periódus követi, néha misztikus magasságokba röpítve minket. A tudati ugrásokat gyakran „a lélek sötét éjszakái” előzik meg.
E paradoxonra a legjobb példákkal a halálközeli élményen átesett személyek szolgálnak. Számtalan könyv született a témában, amelyek mindegyikében felfedezhető valamiféle hasonlóság. Amint szembenézünk legsötétebb félelmünkkel - vagyis a halálhoz fűződő rettegéssel és megrázkódtatással -, azt rögvest kiszorítja a mélységes derű, béke, egységélmény és a félelemmel szembeni immunitás. Sokan közülük rendkívüli képességekre tesznek szert, gyógyítók lesznek, telepatikus képességek birtokába jutnak, vagy a spirituális illumináció magasabb állapotába kerülnek. Óriási ütemben bekövetkező fejlődést, valamint új adottságok és képességek váratlan megjelenését tapasztalhatják. Ezért minden válság az irányváltás, a megújulás, a növekedés és a tudatosság ugrásának lehetőségét, a régi elengedésének és az új születésének magvát hordozza magában.

DR. DAVID R. HAWKINS

Új hozzászólás