Ma a Nap napja van
Nincs jó, nincs rossz, Te vagy ki e kétséget teremted.

Legyél önmagad

Gyakori közhely egy spirituális tanácsadótól  ez a mondat. Mit is jelent ez? Nehéz ez, vagy könnyű, és milyen módon támogatja önmagad megismerését? Vegyünk egy példát: Baráti társaságban filmekről beszélgettek, ahol egy éppen aktuális mozit vitattok meg. A táraság egybehangzóan kritizálja, miszerint kidobott pénz volt, és elopott idő az életükből. Ehhez képest te nagyon élvezted, és igazán megfogott a film. A társaságban jelen van a szívednek nagyon kedves fiú, vagy lány. Csendben maradsz, meghúzodmagad, hátha nem kérdeznek? Ha mégis véleményt kell nyilvánítanod, elmondanád, hogy egyedüliként, de neked nagyon tetszik ez a film?
Főleg még fiatalon, egy társaság, vagy banada tagjaként, amikor még fontosabb a valahova tartozás érzése, lehet, hogy a kirekesztettséget vonná maga után az őszinteséged, ha mernéd felvállani magad. Az úgyanis tény, hogy ha neked az a bizonyos alkotás tetszik, akkor egy olyan személyiségrészed kerül a világ elé, amiről lehet neked sincs pozitív képed. Mondjuk fiú révén romantikus oldaladról árulkodna.
Velem sokszor történtek hasonlók. Valamit nem értettem, vagy féreértettem egy társaságban, amit rajtam kívül mindenki levett, csak én nem. Ennek meg volt az oka, de ez most nem lényeg. A fontos, hogy álltam ott cékla vörösen az ügyeletes ökör érzésével. Pedig ha bele gondolsz, ez olyan, mintha valakinek azt kellene szégyenlenie, hogy a fekete hajúak között vörös. Ettől nem lesz kevesebb, és még csak nem is számít különösebben nagyobb véteknek. Jó tíz esztendőnek kellett eltelnie, mire megértettem ezeket a helyzeteket, és képessé váltam kezelni szégyenérzet nélkül. Sőt, tudod mi a legérdekesebb: amikor éppen körbe állnak, hogy kinevessenek, és felsejlik a „cikiség“ érzete, százszorsos erővel tűnik fel a másik oldalt az öntudat igaz fénye. A tudaté, hogy ez vagyok, és ezen nem tudok változtatni. Így vagyok egyedi és megismételhetetlen. Látva a gúnyos arcokat pedig megerősödök, hogy én nem tennék ilyet, mert ez fájhat a másiknak, tehát ők még előtte vannak, amit én már elhagytam. Ez nem lenézés, vagy nagyképüség, csak önbizalmat ad, mint amikor az elfeküdt hajadon viccelődnek a kopaszok.
Az iménti példát csak bevezetőnek szántam, mert az életben ennél sokkal keményebb kihívásokkal kell szembe nézni, ha önmagad akarsz maradni.
A leggyakoribb feladatnak a családdal és párkapcsolattal szembeni ütközések számítanak. Nagyon leegyszerűsítve, ha felvállalod igaz érzéseidet, vágyaidat ez a gyökerektől való elszakadással, vagy egy válással fenyeget. Nézzünk egy példát a szülői mintával való szembeszegülésre.
Kifejezetten anyagszemléletű, néha istentagadóba hajló neveltetésben cseperdesz föl, amikor is találkozol egy vallási irányzattal, ami igazán a szíven talál. Megszólít, és érzed, hogy ott, abban a közösségben a helyed. A jobb átélés kedvéért válasszuk a Krisna hitűek világát, amiben megtetszik a jámbor alázat, a vegetáriánus étrend, a lélekvándorlás tana stb. Pontosan tudod, hogy ha édesapád megtudja, hogy egy nézetei szerinti szekta bekebelezte gyermekét, legkevesebb leordítja a hajad, és nem szól többet hozzád, vagy ki is tagad. Sőt mivel barátaid is a korábbi mintád eredményeként az előítéletes, korlátoltan gondolkodók táborából kerültek ki, valószínű kinevetnek, és elfordulnak a „hiszékeny palimadártól“. Abba már nem is megyek bele, hogy ha párod is van, akkor valószínű tőle is búcsúznod kell. Mit teszel? Elfojtod az érzést és a múltba menekülsz? Titokban Bhagavad-Gíta-t olvasol, és azt hazudod, hogy már nem izlik a hús? Esetleg eszerűen új életet kezdesz; elengedsz minden korábbi rögződést, és engedsz a szíved szavának? Család, társ és barátok nélkül fojtatod az életed? Ne feledd, ettől még szereted a szüleidet, a párodat, és a barátaidat is sok örömmel ajándékoztak meg. A szíved ketté akar szakadni. Ekkor már azt sem tudod mit is akarsz valójában, úgy fáj a veszteség. Ha azonban őszintén magadba nézel látod, hogy az eddig járt út egyre távolabb visz magadtól, az már nem akarsz lenni.
Még ennek a feladatnak is van egyfajta könnyítése, hiszen egy közösség fogad be, ahol vallási alapon hamarabb gyógyulnak a sebek.
Megesik viszont, amikor semmi támaszod nem marad egy ilyen döntés után, csak és kizárólag magadra számíthatsz. Tapasztalatom szerint az emberek túlnyomó többsége nem tud egy ilyen döntést meghozni. Aki mégis, az két okból képes erre. Az egyik a teljes meghasonulás saját lényével, az önmagával való folyamatos szembekerülés szülte elkeseredés sarkalja, hogy felvállalja valós érzéseit, vágyait.
A másik ember, aki tudja, minden kétely nélkül, hogy ez a helyes út. Képes kívülről látni magát és a helyzetet, és nem kétséges számára, hogy maradni nem lenne  más, mint az elkerülhetetlen változás előtt még jó sokat szenvedni. Őket hívjuk tudatos embereknek. Ettől még ők is megszenvedig a veszteség fájdalmát, és az ismeretlen, embert próbáló kezdeti lépéseit.
A legnagyobb döntéseinkkel többnyire egyedül vagyunk, ám nem téveszthetünk irányt, ha önmagunkkal harmóniában hozzuk meg azt.

Új hozzászólás