A házasság

Pár évtizeddel ezelőtt egészen mást értettek és gondoltak házasság alatt, mint most, és pár évtized múlva sem lesz azonos az e fogalomról alkotott értékrend a maival. Hogyan lehet ez, mi változik? Sok évszázadon át e töretlen formai kötelék két ember között közel állandó volt, mára lassan átalakul, talán meg is szűnik. Hogy ennek mélyére lássunk kezdjük a pincétől.
Noha mára az egyház közbenjárásával a holtomiglan-holtodiglan elv vált elfogadottá két ember életen át tartó szereteten, elfogadáson alapuló szövetségében, valójában ez egyáltalán nem átalános.
Más kulturákban a sok feleség, egy keresztény értékrend szerint maga a fertő. Ezért maradjunk is a mi kulturkörünknél, hogy ne kalandozzak túl messzire. Bár ebből is látszik, hogy mennyire viszonylagos ez a fogalom is.
Ma, aki házasságra vágyik, azt reméli és igéri, hogy szeretetben, minden nehézség és viszontakság közepette élete végéig kitart a párja mellett. Ők a romantikus, és illúziókkal teli tábor. Néhányan érdekből lépnek frigyre, mint régen a királyi, nemesi családok sarjai. Ma azonban nem a béke, és a birodalom érdeked a motiváció, hanem a pénz és a biztonság. Vannak akik csak a törvényi kényszer és adminisztrációs nehzségek elkerülése végett házasodnak. Előfordulhat, hogy mindhárom eset képviselői életük végéig együtt maradnak, és az is, hogy egyikük sem.
Akkor miért is van szükség a házasságra? Párszáz évvel ezelőtt valóban csak a halál választhatta el a feleket, nem volt egyetlen válás sem. Ha nagyon tarthatatlan volt a helyzet ténylegesen megölték, vagy ölették a másikat, hogy új társat választhassanak, esetleg lakótársaként éltek egy más mellett és mindenki élte a maga életét, szeretőstül, zabigyerekestül.
A házasság koporsójába ütött szögek egyike éppen a holtomiglan-ban keresendő. Hogyan lehetséges megígérni azt, hogy 40 év múlva is veled akarok majd lenni, amikor jobbára egy évre sem vagyunk képesek előre látni magunkat? Sokan vallják azt, hogy a házasság begkjóiban szenvedés sokkal rosszabb mindkét fél számára, ha már végképpen elidegenedtek egyástól, mint e szövetség minden áron történő fenntartása.
Mégis mi lehet e ragaszkodás mögött ami a házasságot illeti?
Amióta a nő és férfi létezik, ők együtt képesek csak a fennmaradásra. Egymás nélkül hosszú távon életképtelenek.  Akár egy számítógépben, működik bennünk a program, hogy az ellenkező nemű emberrel egy közösséget alkossunk a fennmaradásunk érdekében. Együtt vagyunk a legerősebbek és csak együtt érhetjük el egyéni céljainkat is. Így jön a késztetés, hogy amikor rátalálunk egy olyan emberre, aki az aktuális vágyainkat és jövőbe vetett reményeinket kielégítheti meg akarjuk kötni. Ez a kölcsönös kötés szavatolná, hogy egymást támogatva éljük életünket.
Szeretném hangsúlyozni, hogy nem vagyok se házasság párti, se házasság ellenes. Minden embernek szíve joga választani. Mivel azonban ma a házasságpártiak vannak többen, hiszen még erősen élnek az elmúl évek romantikus lenyomatai, azt érzem, jó ha kicsit több megvilágítás esik a házasság árnyoldalira.
Minden ember szabadnak születik. Igéretektől, fogadlamaktól, félelmektől mentesen érkezünk, és lassan telerakjuk magunkat ilyen láncokkal: katonai eskü, házstársi eskü, orvosi eskü, egyházi eskü, bírói eskü, soha többet nős férfivel fogadalom stb. Lehet nem tudunk róla, de ezek a vállalások nem tűnnek el, csak mert már elváltam, vagy mert már kiléptem a seregből. Nem tartom minden körülmények közt negatívnak az esküt, de csak olyan embernek szabadna ilyet tennie, aki beavatott, azaz ismeri a sorsát, küldetését.Tudja, hogy erre az életre ezek a korlátok segíteni fogják én nem akadályozni. A gond ott van, hogy kevesen tudják (értik) mi végre születtek. Ha például egy király esküt tett országához való húségéről és szolgálatáról, akkor nem vállalt nagy kozkázatot, mert annak született, és általában a korona csak a halálával esett le a fejéről.
Ma viszont gyakran előfordul, hogy „királyok” esküsznek szegénységet, „kurtizánok” szüzességet, „harcosok” jámborságot.
Ha valakinek dolga van egy emberrel élete végéig, segíti a fogadalom. Ha egyéb megtapasztalásokra is szüksége van, akkor akadályoz. Na de ki tudja ez előre? Erről beszélek, ha nem esküszünk, még maradhatunk hűek a társunkhoz. Ha esküszök, viszont nem lehetünk hűtlenek.
Igen, ismerem az érvet, hogy ki nem házasodik nem vállal felelősséget, fél tőle. Tegyük fel így igaz. Mi ezzel a baj? Az, hogy nem vállal felelősséget olyanért, amit maga sem tud még?
Az, hogy a házasságok közel fele vállásal végződik, nem arról árulkodik, hogy a házaság együtt jár a felelősségvállalással.
Véleményem szerint házasságok legtöbbször azért futnak zátonyra, mert szerelemből kötik őket. Mielőtt féreértenék, nem azt mondom, hogy szerelemből ne házasodj, hanem nagyobb a valószínűsége, hogy a szerelem felfokozott érzelmi hatása kevésvé átgondolt döntést szül. Az érdekházasságok szerintem ezért tartósabbak, mert ott senki nem árult zsákbamacskát, és még mindig lehetett belőle szeretet. A szerelemből már nincs magasabbra, és ezt az állapotot csak nagyon kevesen képesek megőrizni, ha egyáltalán lehetséges.
Házasodj, ha ettől teljesebbnek érzed az életed, hiszen az valóban egy szentség, amikor önként vállalsz korlátot valakiért.