Ma a Merkúr napja van
Nincs jó, nincs rossz, Te vagy ki e kétséget teremted.

A házasság

Pár évtizeddel ezelőtt egészen mást értettek és gondoltak házasság alatt, mint most, és pár évtized múlva sem lesz azonos az e fogalomról alkotott értékrend a maival. Hogyan lehet ez, mi változik? Sok évszázadon át e töretlen formai kötelék két ember között közel állandó volt, mára lassan átalakul, talán meg is szűnik. Hogy ennek mélyére lássunk kezdjük a pincétől.
Noha mára az egyház közbenjárásával a holtomiglan-holtodiglan elv vált elfogadottá két ember életen át tartó szereteten, elfogadáson alapuló szövetségében, valójában ez egyáltalán nem átalános.
Más kulturákban a sok feleség, egy keresztény értékrend szerint maga a fertő. Ezért maradjunk is a mi kulturkörünknél, hogy ne kalandozzak túl messzire. Bár ebből is látszik, hogy mennyire viszonylagos ez a fogalom is.
Ma, aki házasságra vágyik, azt reméli és igéri, hogy szeretetben, minden nehézség és viszontakság közepette élete végéig kitart a párja mellett. Ők a romantikus, és illúziókkal teli tábor. Néhányan érdekből lépnek frigyre, mint régen a királyi, nemesi családok sarjai. Ma azonban nem a béke, és a birodalom érdeked a motiváció, hanem a pénz és a biztonság. Vannak akik csak a törvényi kényszer és adminisztrációs nehzségek elkerülése végett házasodnak. Előfordulhat, hogy mindhárom eset képviselői életük végéig együtt maradnak, és az is, hogy egyikük sem.
Akkor miért is van szükség a házasságra? Párszáz évvel ezelőtt valóban csak a halál választhatta el a feleket, nem volt egyetlen válás sem. Ha nagyon tarthatatlan volt a helyzet ténylegesen megölték, vagy ölették a másikat, hogy új társat választhassanak, esetleg lakótársaként éltek egy más mellett és mindenki élte a maga életét, szeretőstül, zabigyerekestül.
A házasság koporsójába ütött szögek egyike éppen a holtomiglan-ban keresendő. Hogyan lehetséges megígérni azt, hogy 40 év múlva is veled akarok majd lenni, amikor jobbára egy évre sem vagyunk képesek előre látni magunkat? Sokan vallják azt, hogy a házasság begkjóiban szenvedés sokkal rosszabb mindkét fél számára, ha már végképpen elidegenedtek egyástól, mint e szövetség minden áron történő fenntartása.
Mégis mi lehet e ragaszkodás mögött ami a házasságot illeti?
Amióta a nő és férfi létezik, ők együtt képesek csak a fennmaradásra. Egymás nélkül hosszú távon életképtelenek.  Akár egy számítógépben, működik bennünk a program, hogy az ellenkező nemű emberrel egy közösséget alkossunk a fennmaradásunk érdekében. Együtt vagyunk a legerősebbek és csak együtt érhetjük el egyéni céljainkat is. Így jön a késztetés, hogy amikor rátalálunk egy olyan emberre, aki az aktuális vágyainkat és jövőbe vetett reményeinket kielégítheti meg akarjuk kötni. Ez a kölcsönös kötés szavatolná, hogy egymást támogatva éljük életünket.
Szeretném hangsúlyozni, hogy nem vagyok se házasság párti, se házasság ellenes. Minden embernek szíve joga választani. Mivel azonban ma a házasságpártiak vannak többen, hiszen még erősen élnek az elmúl évek romantikus lenyomatai, azt érzem, jó ha kicsit több megvilágítás esik a házasság árnyoldalira.
Minden ember szabadnak születik. Igéretektől, fogadlamaktól, félelmektől mentesen érkezünk, és lassan telerakjuk magunkat ilyen láncokkal: katonai eskü, házstársi eskü, orvosi eskü, egyházi eskü, bírói eskü, soha többet nős férfivel fogadalom stb. Lehet nem tudunk róla, de ezek a vállalások nem tűnnek el, csak mert már elváltam, vagy mert már kiléptem a seregből. Nem tartom minden körülmények közt negatívnak az esküt, de csak olyan embernek szabadna ilyet tennie, aki beavatott, azaz ismeri a sorsát, küldetését.Tudja, hogy erre az életre ezek a korlátok segíteni fogják én nem akadályozni. A gond ott van, hogy kevesen tudják (értik) mi végre születtek. Ha például egy király esküt tett országához való húségéről és szolgálatáról, akkor nem vállalt nagy kozkázatot, mert annak született, és általában a korona csak a halálával esett le a fejéről.
Ma viszont gyakran előfordul, hogy „királyok” esküsznek szegénységet, „kurtizánok” szüzességet, „harcosok” jámborságot.
Ha valakinek dolga van egy emberrel élete végéig, segíti a fogadalom. Ha egyéb megtapasztalásokra is szüksége van, akkor akadályoz. Na de ki tudja ez előre? Erről beszélek, ha nem esküszünk, még maradhatunk hűek a társunkhoz. Ha esküszök, viszont nem lehetünk hűtlenek.
Igen, ismerem az érvet, hogy ki nem házasodik nem vállal felelősséget, fél tőle. Tegyük fel így igaz. Mi ezzel a baj? Az, hogy nem vállal felelősséget olyanért, amit maga sem tud még?
Az, hogy a házasságok közel fele vállásal végződik, nem arról árulkodik, hogy a házaság együtt jár a felelősségvállalással.
Véleményem szerint házasságok legtöbbször azért futnak zátonyra, mert szerelemből kötik őket. Mielőtt féreértenék, nem azt mondom, hogy szerelemből ne házasodj, hanem nagyobb a valószínűsége, hogy a szerelem felfokozott érzelmi hatása kevésvé átgondolt döntést szül. Az érdekházasságok szerintem ezért tartósabbak, mert ott senki nem árult zsákbamacskát, és még mindig lehetett belőle szeretet. A szerelemből már nincs magasabbra, és ezt az állapotot csak nagyon kevesen képesek megőrizni, ha egyáltalán lehetséges.
Házasodj, ha ettől teljesebbnek érzed az életed, hiszen az valóban egy szentség, amikor önként vállalsz korlátot valakiért.

Hozzászólások

Éltem házasságban 15 évig, aminek válás lett a vége hűtlensÉg miatt a volt férjem részéről. Hogy szerelemházasság volt-e ? Akkor úgy éreztem, hogy szerelemből köttetett. Ma már másképp látom... 4 éve van egy kötetlen, laza, szép szerelmi kapcsolatom. A házasságom (a vége felé boldogtalan) kötelékében sem, és a jelenlegi kapcsolatom boldog kötetlenségében sem léptem és lépek félre, pedig megtehettem volna, és megtehetném most is. Akkor sem az eskü tartott vissza és még csak nem is a félelem, hogy kiderül... belső indittatásból maradtam hű(séges). Ma már nem kérném és nem várnám el a szerelmemtől, hogy örök hűséget esküdjön, és csak az eskü kösse hozzám... vagy forditva. Azért, és addig legyen velem, ameddig mindkettőnknek jó együtt.

Ezt is köszönöm! A kérédés csak az, a "mindkettőnknek jó együtt"-ben, hogy a nehéz pillanatokban mi tart együtt. Akkor ugyanis éppen nem jó együtt. Vagy akkor már tovább is kell lépni, vagy nincsenek is ilyen időszakok. Ha ez a párod férelépne, mit tennél? Megtette már?

Jó kérdés :) Ez most egy olyan időszak az életemben, amikor megélhetem a függetlenségemet, szabadságomat és megtanulhatok önállóan élni. Mindketten éljük a mindennapjainkat, tesszük a dolgunkat... én gyerekekkel, Ő anélkül. A körülményeim most nem teszik lehetővé az összeköltözést, de talán jobb is igy...Ettől függetlenül rendszeresen találkozunk, és olyankor a legszebb, legszeretetteljesebb részünket adjuk egymásnak, örömteli pillanatokat, őszinte beszélgetéseket... és ha bármelyikünk segitségre szorul, számithatunk egymásra. Természetesen akadnak nehéz pillanatok, főleg számomra, amikor tisztáznunk kell valamit úgy, hogy abból ne kerekedjen veszekedés, szakitás, olyankor az őszinte beszélgetés, a gondolatok, érzések kimondása hoz megoldást. Számomra ez egyben jó tanulási lehetőség is. A félrelépés alatt én azt értem, amikor a másik fél titokban, letagadva, hazugságokkal , ürügyekkel, alibikkel leplezve teszi azt, hátat forditva a párjának (és ez történt a házasságomban). De ha őszintén elmondja, hogy néha vágyik egy kis változatosságra, vagy csak úgy hozza egy adott helyzet, hogy kihasználja a pillanatot (mert az ő vérmérséklete olyan), és ezt előttem felvállalja, ugyanakkor lehetővé teszi számomra is, hogy szabadon megtegyem, ha épp úgy alakul, akkor az egészen más, nem okoz akkora fájdalmat ... én pedig szabadon eldönthetem, hogy elfogadom-e igy, vagy továbblépek játszmák nélkül. Most úgy érzem, hogy addig tartson ez a kapcsolat ameddig hozzá tudunk tenni - és nem elvenni -egymás életéhez, mindennapjaihoz boldog órákat, felszabadult pillanatokat, intimitást. A cikkedben emlitetted a többnejűséget. Ez is egy nagyon érdekes téma lehet önmagában is. Nem tudom, hogy mit érezhetnek azok a nők, akik abba a kultúrába születtek, ahol a több feleség természetes és megszokott dolog. Vajon nekik is természetes? Vagy muszáj elfogadniuk akkor is, ha fájdalmas, netán megalázó? És mit éreznének azok a férfiak, akiknek olyan kultúrában kellene élniük, ahol társadalmilag a több férjűség lenne a hivatalos forma? És számunkra, - akik a keresztény értékrendet követjük - vajon a belénk diktált mentalitás miatt érezzük "piszkosnak, becstelelnnek" és fájdalmasnak a több nős kapcsolatokat? Vagy születésünktől belénkkódolt dolog, hogy a párkapcsolat egy nő és egy férfi szövetsége, kapcsolata - egy meghatározott időre - és ami ettől eltér az nem "normális"? Mi a Természet valódi Rendje? Mert ha viszzamegyünk Ádámhoz és Évához, akkor azt látjuk, hogy Ádámhoz 1 Évát rendelt az Úr, és nem 2-t vagy annál többet :) ... pedig hely volt bőven a Paradicsomban :)

Kezdjük a végén. Ádám és Éva az egységet ill. kettéválasztottságot jelképezik, a többnejüség akkor még nem volt szempont :-). Szerintem teljesen mindegy ki hány szeretőt, vagy férjet, feleséget tart. Senki nincs, aki megítélje, mi a helyes. Isten tehetné, de neki meg teljesen mindegy. Ha analógikusan vizsgáljuk, akkor a többnejüség, még minidg "normálisabb", mint a több férjűség. Véleményem szerint ez utóbbi már nagyon durva torzulás, ami ettől még mindig lényegtelen tény a teremtés szempontjából. Arra volt már példa a mostani pároddal, hogy elmondta neked, hogy megkívánt egy nőt, és megvolt?

Igen, volt rá példa... elmondta, hogy mi vonzotta, mi volt vonzó számára az illető nőben akkor, abban a pillanatban , ami arra késztette, hogy sikeresen "bepróbálkozzon". A részletek nem kerültek kibeszélésre, mert azokra én nem voltam kiváncsi :) Viszont olyan is volt, amikor őt kivánták meg de semmi nem lett belőle, mert részéről nem volt vonzalom.

A hozzászólást én irtam, csak előtte nem jelentkeztem be :)

igen, tudom :-)

Új hozzászólás