Ma a Merkúr napja van
Nincs jó, nincs rossz, Te vagy ki e kétséget teremted.

A közösségi oldalalak árnyéka

A Facebook, a MySpace, Twitter, vagy az iWiW és még sok más, azon legdinamikusabban fejlődő „webkettes” internetes közösségi oldalak közé tartoznak, melyeket napjainkban egyre többen és gyakrabban használnak egymás közötti kommunikációra. Kis nagyot mondással, némely oldal eredeti célja az volt, hogy régi elszakadt ismerősök felkutathassák egymást, míg más oldalak az internet adta lehetőségeket kihasználva, már eleve valamilyen gazdasági csoport támogatási platformja. „Látod, milyen jóságos vagyok, mennyi szépet és jót adok neked, hogy értéktelen úgysem tudod, de a háttérben anélkül, hogy sejtenéd felprofilozhatlak és csak találok valamit, amivel később jól beetethetlek.”

Az emberek szeretik érzéseiket kifejezésre juttatni, ha átverték másokat figyelmeztetni a veszélyre, emberi méltóságukat megvédeni, jobbá tenni sérült környezetüket és érezni a kis porszemnyi szerepüket a világban. A webkettes oldalak népszerűségében nagy szerepet játszik, hogy látszatra többé-kevésbé következmények nélkül, bárki jól megmondhatja a frankot a nagy nyilvánosság előtt. A végén valahogy sohasem az egyén az aki jól jár, ő átformálódik, „trendi” viselkedési formákat ölt magára és csak túl későre, vagy észre sem veszi, hogy láthatatlan pórázon rángatják.

Mára a közösségi oldalak az édesded cukormáz mögött többnyire veszélyt, kockázatot jelentenek, és csak kérész életű, hamis lehetőségeket, élményeket nyújtanak a felhasználók számára. A tagok meggondolás nélkül helyeznek el magukról, barátaikról, ismerőseikről szóló személyes adatokat, egyéb információkat, ráadásul még az ismerősök is hozzá lapátolhatnak egy-egy halomnyit az épülő piramishoz. A kíváncsiságból összegyűjtött adatokat pedig, első sorban az oldalak működtetője ingyen használhatja saját céljaira, de kis leleményességgel bárki gyűjtögethet a nyitott aranybányából.

A több milliós felhasználók fecsegéseinek „menedzselésére” igencsak méretes informatikai infrastruktúra szükséges, mely üzemeltetésének költségeit ugye valahonnan elő kell teremteni, ergo a legagresszívebb hirdetések közötti kötéltáncot csak addig lehet járni, ameddig a sunyi gerillamarketing stratégia következményeként többszörösen palimadárrá nem válik a gyanútlan áldozat. Erkölcsileg, etikailag és netán anyagilag is kisemmizettként, depressziós roncsként ébred.

A közösségi oldalakon a legkevésbé sem minden arany ami fénylik, a kiszolgáltatott információkat nem csak maga a felhasználó, hanem ismerőseinek hálózata is gyarapítja. A láthatatlanság hátteréből szélhámos idegenek durva provokációval, saját céljaik elérése érdekében ügyes tudatossággal manipulálják az egyre növekvő adathalmazt, amivel alkalom esetén nagyon csúnyán vissza lehet élni. A kiszemelt alanyról törvénysértő módszerek nélkül is rengeteg bizalmas adat összegyűjthető, ezen kívül a marketingesek, a HR-szakemberek, a rendőrök, a titkosszolgálatok, vagy éppen az IT-bűnözők speciális célszoftvereket is bevetnek.

A származó veszélyeket, igazából nem lehet korosztályhoz kötni. A gyerekeket nagyon könnyű megvezetni, naiv hiszékenységük miatt habozás nélkül megadják adataikat, és tapasztalatlanságból nem is gyanítják, hogy esetleg egy szélhámos kérdéseire válaszolnak, ebben a feje tetejére fordított világban örülnek annak, hogy valaki számára az „ő véleményük is fontos”. Egy aberrált gondolkodású felnőtt, álmodozásainak megvalósítására olyan dolgokra veheti rá őket könnyedén, amelyek súlyosan sértik személyiségüket.

Leendő munkavállalóról, már állásinterjú előtt olyat is meg lehet tudni, ami kedvezőtlen fényt vetít rá, de ez fordítva is igaz lehet. Bizonyos helyzetekben még egy ártalmatlan bulifotó is kompromittáló, vagy peres ügyben elérhető bizonyíték lehet. Munkavállalók, diákok karrierje törhet derékba egy-egy meggondolatlan elszólás nyomán. Családok mehetnek tönkre. A visszakövethető nyomokat lehetetlen teljességgel eltüntetni.

Népszerűségüknek és szolgáltatásaiknak köszönhetően az ilyen oldalak a legalkalmasabbak a kiszemelt áldozat internetes és egyéb szokásainak feltérképezésére, legyen az bármennyire is óvatos és meggondolt. Minden megtudható, hogy milyen napokon, mikor és hol tartózkodik, mikor megy munkahelyére, mi a foglalkozása…

Személyes adatok, képek néhány kattintással kimásolhatók, a hálózati adatlapokról és teljesen mindegy, hogy bosszúból vagy csak heccből „kissé áttuningolva” máshova elhelyezve, kínos helyzetbe hozhatják az áldozat személyiségét. Ami kikerül az internetre, az több év múlva is több helyről visszaköszön, nagyon nehéz nyomtalanul eltüntetni. Amit saját szemükkel látnak az emberek, többnyire készpénznek veszik, ha nagy ritkán mégis lehetőséget adnak kimagyarázni, akkor sem könnyű bizonyítani a visszaélést.

Megszerzett adatok birtokában idegen személyiségbe burkolózva, gátlástalanul lehet elkövetni a legelvetemedettebb etikátlan dolgokat, például guminő rendelése az áldozat munkahelyére, hirdetés feladása erotikus oldalakra, és további – tippek nélkül – sok más, ami a valósággal ellentétben a legnagyobb mértékben tudja kompromittálni a „megviccelt” igazi személyiséget.

Előfordult például olyan is, hogy valaki a kiszemelt áldozatot bizalmas barátja adatainak felhasználásával kicsalt pénzügyi adatok megszerzésével tett földönfutóvá, vagy kollégáját lehetetlenítette el posztjára pályázva.

Bálnavadász akciónak szokták nevezni az identitástolvajlás magasabb szintjét, amikor kémprogramokat is bevetve, internetes eszközökön kívül több fronton támogatva, postai küldeményekkel és telefonos felhívásokkal, vezető beosztású, jól szituált áldozatokat kiszemelve, a legapróbb részletekig elnyúló alapos kutatómunkával készülnek a „nagy dobásra”. A durvább esetekben, az illető gyakorlatilag már nem tudja birtokolni saját identitását.

Hajdanán, mikor még tiszta volt az Internet az emberek megkedvelték, mert az ősi szabadságvágyából fakadó szólásszabadság érzet és nem a „kozmetikázott valóság” köszönt vissza. Mára a híroldalak erőszakos reklámfelületek értékesítéséből, cégek és pártok által szponzorált cikkekből finanszírozzák működésüket. A tény felismerése az újabb és szabadabbnak tűnő közösségi oldalak felé száműzte az olvasókat, ahol sokkal gyorsabban és natív, „profi újságíró” szemüvege nélküli hírekhez lehet jutni. Így történhet meg, hogy az egy héttel korábbi Facebookon olvasott bejegyzésből gyártott rémhír, ugyanazon helyesírási hibákkal klónozva köszön vissza tucatnyi hírportálon. Mit sem számít a hitelesség, fő a szenzáció!

A legnagyobb közösségi oldalak mögötti erős gazdasági érdekek közvetve befolyásolják a felhasználók látásmódját, és mint engedelmes zombikká gyúrt bábukat, az egyre kaotikusabbá váló saját konkurencia ellenes harcaikban bevetésre késztetnek. A többszörösen polarizált ellentétek mindenike, válogatott eszközök nélkül próbál nyomást gyakorolni, hogy a saját szebbik arcát mutassa kifelé. Cégek marketingesei felfedezték, hogy az általuk üzemeltetett kamublogokon gagyi termékekről is sikeresen lehet ferdíteni a valóságot, – egy kis megvillantott ajándék reményében, a bepalizottak önként küldik tovább barátaiknak a szenzációsnak beállított információt.

A hagyományos média ma már nem a hajdani monopóliumát próbálja kétségbeesetten visszaszerezni, hanem sportszerűtlen eszközökkel is megőrizni azt, ami még megmaradt. A mohóságukat cseppet sem palástoló szolgáltatók férgei, a civilek által egymás segítésére létrehozott fórumok gyökereit rágcsálják.

Konklúzióként, az estek többségében a közösségi oldalak nem önmagukban veszélyesek, sokkal inkább, mert sokak érdekből, bosszúból teszik azzá. Van rá pénz, van rá idő, mert nekik megéri.

forrás: https://intermatrix.hu/common

Új hozzászólás