Ma a Nap napja van
Nincs jó, nincs rossz, Te vagy ki e kétséget teremted.

A büszkeség

Az egyik leginkább félreértelmezett fogalomról szeretnék beszélni. Sokan még meg sem tudják fogalmazni, mi az, csak mondják, használják. Ha a kedves olvasó belegondol, valóban nehéz meghatározni, mert annyira viszonylagos a foglom.
Azért én megkísérlem kifejteni a lényeget, megvilágítani a valóság hozzám közel álló szeletét.
Az egész onnan vált nekem érdekessé, amikor azon gondolkodtam el, hogy a büszkeség egy erény, vagy valami, ami az ego terméke, és semmi köze a sok szentséghez, amivel néhányan magasztalják.
Ha valakire az mondják, ő egy büszke ember, akkor megjelenik előttünk egy méltóságteljes egyen tartású, erősnek tűnő ember. Ez egy pozítív képnek látszik, de mégis mitől lesz valaki büszkének mondott? Talán a legismertebb közehely az, miszerint nem tűri az alárendelt vagy megalázó helyzeteket. Az is elmondható, hogy szigorú értékrendszer szerint él, amit semmilyen áron nem enged el. Ami mindenképpen jellemző rájuk, az a fensőbrendű kisugárzás, magasba szegett áll, egyenes tartás.
Erre az emberre szokták más megközelítésből mondani, hogy beképzelt, önhitt, vagy nagyképű. Na de álljon meg a menet, akkor most nem ugyan arról beszélünk? Hogyen lehet valaki egyszerre büszke, és beképzelt? Természetesen úgy, hogy más más ember mondja róla. Ebből is látszik, milyen nehéz független meghatározása e fogalomnak.
Közelítsünk másként, a büszkeség, mint megélés oldaláról. Mikor mondod te magadról, hogy büszke vagy? Csak úgy jobbára sosem. Valamire szoktunk büszkék lenni, ami valahogy összefügg velünk. Például érzhetjük ezt akkor, amikor átmegyünk egy embert próbáló vizsgán, vagy amikor a gyermekünk elismert eredményt ér el. Sokszor egy kimagasló siker ajándékoz meg a büszekség érzésével. Bárhonnan is vizsgáljuk ugyan oda jutunk; a büszekség és az értékek szorsan összefüggnek. Innentől lesz igazán ingoványos a talaj. Mik ezek az értékek? Van, aki arra tud büszke lenni, hogy 12 évesen elköltözött otthonról, és azóta maga tartja el magát. Tehát számára az az érték, ha valaki önmagától, segítség nélkül is boldogul. Van, aki a származására büszke, amiben semmilyen termetett érték nincsen, de előfordul, hogy pusztán egy nemesi vérvonalhoz tartozás valakiben elmélyíti a maga kimagasló értékét. Ismerek olyat, aki arra büszke, hogy ép és egészséges családja van 3 gyermekkel.
Sokáig lehetne sorolni a különböző értékeket, ami azt a bizonyos tartást adhatja, ám mind egy irányba vezet. Bármi is adja az érzést a lényege, hogy magadat értékes embernek tartod, ha büszke vagy. Vannak ugyanis emberek, aki fantasztikud dolgokat értek el, mások szemében csodálatot váltottak ki, mégsem értékeli magát sokra, azaz a büszekség érzése nem talál rá. Pontosabban fogalmazva nem engedi meg magának, hogy ezt érezze. Ez az önértékeli problémával élő emberek sokan vannak világunkban és egyre többen lesznek. Könnyű ilyen szemléletű embereket „készíteni”. Elegendő, ha sokat mondjuk nekik, hogy semmire kellő, vagy bezzeg a másik. Az is jól működig, ha mindig magasabbra toljuk a mércét elvárásainkban, mint amit meg tud ugrani. A sikerélmény hiánya, a kudarcok mennyisége egy, egy újabb szeg az öncsülés koporsójába. Végül beépül az énképébe a vesztes illúzója, és bármekkora sikert is ér el a büszkeség nem szegi magasba fejét.
A büszekség akkor egy egyértelműen pozitív dolog? Ha az értékteremtés szemüvegén keresztül nézzük, akkor igen. Vannak azonban emberek, akik az emberi büszekeségükre hivatkozva nem kérnek bocsánatot vagy segítséget, tévedésüket nem látják be. Sokan elveik mellett tartanak ki, amit a büszkeség mázával öntöttek le, akkor is, ha ezzel emberek áralmára vannak.
Bizony, bizony a büszkeség és az önhittség az érem két oldala. Többnek tartani magad másoknál, azt tudásra, pénzre, hatalomra, erőre alapozva, böszkeségnek álcázott önhittség. Az ego tobzódása önmaga felsőbbrendűsűgűben egy talmi érték hamis tudatában. Ez az önhitség, amit sokan büszkeségként emlegetnek.
Lehet-e valaki valóban büszke, aki nem sikeres sportóló, vagy kíváló festő, esetleg remek harcos. Átjárhat-e valaki az önbizalom felemelő érzése, aki nem tett semmi nagyot, nem hatott vgére magához képest embert próbáló cselekedeteket? Gondolhatja-e ő is érdemel annyit az Ég áldásaiból , mint bárki más? Egy kőműves és egy agysebész viszonylatában, lehet-e egyenlő mértékű önmaguk bizalma az értéküket tekintve?
Ugye tudod a választ. Van akit értékesebbnek tartanak, és van, aki kevesebbre tartja magát. Azonban nincs mérce, ha emberség és a szellemiség oldaláról közelítünk. A teremtés számára egynlő minden teremtménye, és egyformán szereti őket, mint az „igaz” anya gyermekeit. Legyél hát büszke, hogy az Ő gyermeke vagy, mert ez alol senki nem kivétel. Ahhoz azonban, hogy erre valóban büszke tudjál lenni, el kell hidd halhatalan önvalód létezését, egyedi, megismételhetetlen, (ezért) tökéletes létedet. Onnan tudod, hogy ezt elhitted, ha nem kérdőjelezed meg döntésidet, és másokat sem hibáztatsz cselekedeteikért. Mert ha ők nem tökéletesek, te sem lehetsz az.

Hozzászólások

Kedves Attila! Nagyon szép, kerek megfogalmazása ez a büszkeségnek és önhittségnek, illetve a két dolgot elválasztó vékony határvonalnak. Én a részemről annyival egészíteném ki, hogy az általad említett "nem vagy jó semmire, a másik úgyis jobb" önbizalomrombolás sajnos egy ideje globális szinten zajlik. Sok szülő is ezt teszi a gyermekével, persze a jó szándéktól vezérelve, és az iskolában is túlnyomórészt ez történik. Mindi az, hogy ki kell érdemelni valamit, attól vagy jó, hogy ha más vagy mint ami. Ezért hozták létre a Berki Krisztiánokat, mint elvárt, teljesítendő példákat, hogy a már gyermekorban ingataggá tett önbizalom kapjon még egy hatalmas ütést. Itt már a dolog veszélye abban rejlik, hogy az ilyen gazdag kirakatfigurákkal az ember tudatalatti részét támadják méghozzá oly módon, hogy az így közölt tartalom valahogy így hangzik: "Ő a norma, ilyenné kell válnod, és akkor leszel valaki, addig egy senki vagy." Nem a tudatos részét támadják az embernek, valójában nem közölnek közvetlenül értelmezhető információt a tudatos rész számára. Ez itt a baj, mivel az átlag ember tudattalanul él, szinte minden döntését tudattalanul hozza meg. Ha az ember tudatosabban élné a hétköznapjait, az ilyen dolgok nagy valószínűséggel nem hatnának rá. Nem esne áldozatul a reklámok közölte manipulatív tartalommal, stb. stb. Ahhoz, hogy a világ jusson valamerre, rengeteget kellene áldozni a belső munkára, a választ magunkban keresni, és ha ehhez van kellő türelmünk önmagunk felé, akkor idővel méltán büszkék lehetünk magunkra. Nem azért mert elértünk valamit, hanem mert ráébredtünk valamire.

Kedves István, Köszönöm a hozzászólásod. Igen, értem miről beszélsz, ez valóban fájdalmas tény. A mi dogunk viszont az, hogy a globális henger elöl elrángassunk annyi embert, amennyi csak hajlandó velünk jönni. Sokszor ugyanis hiába mondom valakinek, hogy dől a fa, nem áll arrébb... Szeretettel: Attila

Új hozzászólás