Ma a Szaturnusz napja van
Nincs jó, nincs rossz, Te vagy ki e kétséget teremted.

A tudás, mint a fejlődés gátja

Szerintem már sokan tapasztaltátok, de most kicsit mélyebben járnám körül, miként akadályozza a tovább lépést a fejünkben felhalmozott tudás.

Magamon vettem észre kb. két évvel ezelőtt először ezt a tényt, amikor emberekkel beszélgettem az élet dolgairól, illetve elvontabb, spirituálinak mondott eszmefuttatásokról társalogtunk. Ekkorra már alaposan benne csücsültem az asztrológia nekem tanított dogmáiban, és a tanítóm szempontjait is sajátomként kezeltem. Persze erről nem tudtam, azt éreztem ez így természetes, ez én vagyok.

Aztán jött a nagy áttörés, darabjaira hullott az addig bitonságot nyújtó kristály palotám. Ezt az áttörést egy könyv váltotta ki, és pár ember, akiknek hála eddig eljuthattam. Azóta újra építettem a palotát, most már nagyobbat és fából készült. Most ebben élek, és azt gondolom tudom mi a tuti. Van egy világképem és azt gondolom ez a jó. Meddig? Nem tudhatom, egyszer csak jön a tűzvész.

Ennyi költői kép után lássuk a nyers tényeket. Az ember minnél nagyobb tudásnak van birtokában, annál kevésbé képes befogadni új elveket, gondolatokat, egyre nehezebben nyit másik irányba, hiszen a saját tudása, elképzelései rabja. A legszebb példa erre az orvostudomány. Egyre hihetelenebb dolgokra képesek az emberi testtel. A géntechnikával lassan azt gondolják mindent meg lehet oldani, és semmi nem állhat a tudomány útjába. A klónozásról nem is beszélve. Mindeközben olyan messze távolodnak a lélektől, amennyire csak lehet. Állj le egy orvossal (tisztelet a kivételnek) beszélgetni a lélek halhatalanságáról, vagy a szellem hatalmáról. Szélmalomharc. Nem mintha őt meg kellene győzni, de arra sincs remény, hogy legalább megnézze szemellenző nélkül a másik oldalt. Retteg ugyanis, hogy ha kiderül, eddigi tudása teljesen hamis alapokra épült, kártyavárként omlik össze az ego termetette biztonság illúziója. Ennek természetesen nincs tudatában.

Az a legfélelmetesebb az egészben, hogy minnél nagyobb a tudás, annál kevésbé képes a megújulásra, a szempontja megváltoztatására. Ez olyan, mint az általam épített kristály palota. Látszólag erős alkotmány, ám a megfelelő helyre mért csapás és mentem apró darabokra húllik. Igen ám, de ezzel egyidőben épül a következő vár, mert e nélkül az ego képtelen létezni, ezért most már fából építi, szilárdabbat és nagyobbat, mint előtte. Ez a vár már jóval nagyobb tudás fedezékét személyesíti meg, ami még kevésbé képes az új befogadására. Ha ez is hamuvá válik jön a kő, majd a vasbeton kastély, és ki tudja hol a vége. A legvége viszont mindig ugyan az. Rájön nincs szükség várra, mert a mindenség az ő otthona, és ezzel egyidőben az ego is megfakul és elveszti hatalmát feletted.

Valahogy in gondolkodom én a tudásról az én kis fa kastélyomban, de várjunk csak, mi ez a füst szag…?

Új hozzászólás