Szia!
1993.07.13. 13:20-kor születtem Pécsen. Örülnék, ha egy kis elemzést írnál rólam.:) Tanultam asztrológiát önerőből, mert érdekelt, szóval az alapdolgokkal tisztában vagyok, mégsem tudom a saját képletemet (meg másokét sem) kielemezni. Magam esetében a legnagyobb baj az, hogy hiányzik az objektivitás, magyarán nem áll össze a kép. A belső motivációk, az anya és apa "helyzete" illetve a belső ellentétek érdekelnek főként. Nagyon szépen köszönöm! Anna
Hozzászólások
Kedves Anna!
Kedves Anna!
Örülök, hogy érdekel e csodás tan, és remélem, azért nem adod fel, és tovább tanulod az asztrológiát, immáron iskolában.
Valóban nem könnyű meglelni a lényegét a horoszkópodnak, de én azért megtaláltam.
Párkapcsolat. Gyakorlatilag ennyivel be is fejezhetném, de azért én is belátom, hogy jobb, ha adok még pár mankót.
A számodra fontos és alapvető igényeidet úgy építették be az életedbe, hogy ha ezeket szeretnéd megvalósítani, akkor szembe kerülsz a pároddal vagy a külvilággal. A gyakorlatban ez inkább a pár szokott lenni, de akár az üzlettársad is lehet. Ez nem azt jelenti, hogy minden vágyadban akadályoz majd a „másik”, hanem ő fog szembesíteni minden gyengeségeddel a vágyad tárgyát illetően. Ebben az a feladat, hogy te persze nem azt látod majd, hogy min kellene dolgoznod magadban, hanem, hogy a másik milyen ember, és nem szeret téged, hogy nem támogat. Vagy kifejezetten hátráltat.
Szerencsére nem kaptál olyan tüzes természetet, hogy keresztültörd a védelmedet szolgáló akadályokat. Sőt van benned egy nagy adag képesség a befogadásra, hogy elgondolkozz, mielőtt cselekszel.
A párkapcsolat azért is kiemelt, mert ha megengeded, hogy így fogalmazzak, igencsak függő vagy tőle, azaz nem érzed magad biztonságban, egyensúlyban magaddal, ha nincsen aktuális párod. Ez a párod szembesít majd téged azzal, is, hogy nőnek lenni mi valójában, és hogy az valódi elfogadás csak belül létezik e téren. Ez a függésed pont e harmóniának a hiányából fakad, hiszen a saját szerethetőségedet igyekszel azzal pótolni, hogy ezt egy férfitől igyekszel megkapni.
Aztán elintézték azt is neked, hogy csak nagyon nehezen tudjál kilépni egy kapcsolatból, így a végsőkig nyújtva megkapod a lehetőséget, hogy felismerd a békétlenség valódi okát. Ha ugyanis az első nem tetszésre felrúgnád őket, sosem tudnád megtanulni, amire születtél.
Megkaptad a tehetséget, gondoskodás, odafordulás, szeretni tudás területén, amiket elsősorban használnod és fejlesztened kell, hogy feladatodat teljesíteni tudd.
Végül az a remek hírem van, hogy a céljaid egészen addig támogatottak és megvalósulnak, amíg saját fejlődésedet szolgálják, és ezzel másokat nem akadályozol.
Szeretettel: Attila
Kedves Attila!
Kedves Attila!
Azt hiszem, nagyon jól ki tudod hámozni a a lényeget, a fő irányvonalat egy képletből. Az anyaképemről és az apaképemről még tudnál írni, ha nem gond? Nagyon-nagyon kíváncsi lennék. A kapcsolatom iagzából apámmal volt problémás, de az utóbbi időben sokat javult a helyzet. Kiskoromban sokat dolgozott, néha alig láttam hétköznap, és ha itthon is volt, csak szabályokat diktált ("Szeret ez egyeltalán??"). Úgy éreztem mindig, azt várja tőlem, hogy erős legyek, de én ennek nem tudok megfelelni. igazából lehet sose várt ilyet, csak én hittem azt. Valójában dolgozott, hogy legyen pénz. Ezt pl anyám imádja hangsúlyozni. Anya, mindig ő foglalkozott velünk, de pont az utóbbi egy évben jöttem rá, hogy ő talán túlságosan irányítani akart minket(van 1 öcsém) a saját elképzelései szerint a maga burkolt módján. Amúgy mindig kedves volt, csak sértődékeny. Még azt vettem észre, hogy mindkét szülőm úgy tetszeleg, hogy mi vagyunk a tökéletes család. Talán mégsem?... Persze manapság úgyis annyira divat a felmenőinket okolni a saját életünk kilátástalansága miatt. Ennyit róluk. Szerinted ez mennyire van jelen a képletemben? Illetve mit tudnál még hozzátenni?
A másik, azt írtad, hogy nem tudom v nem akarom keresztültörni a védelmemet szolgáló akadályokat. Ezzel vitatkoznék. Illetve, pont azért fordulgatok mostanában olyan sok önismereti módszerhez, mert nem értem mi történik velem. Mindig voltak barátaim, régen több, most kevesebb (és ez valóban nagyon fontos része életemnek), de a két legjobb barátnőm (már ex), hát tulajdonképpen az egyikkel jól összevesztem , a másikkal eltávolodtunk. Na persze a hármas barátságok mindig gyanúsak(:D). Visszagondolva mondjuk két évvel ezelőtti önmagamra, dehogy hagytam volna, dehogy tettem volna... De tudod, az utóbbi idő elég nehéz volt és arra jöttem rá, nem akarok azért sínylődni egy kapcsolatban, hogy biztonságban érezzem magam. Egyszerűen nem bírtam tovább. Szar, szar egyedül lenni, most mégis szabadabbnak érzem magam. Persze néha még rámtör a depresszió, hogy "mé nincs valaki!". Jobb pillanataimban abban bízok, hogy úgyis lesz. Amúgy ez csak a barátokra vonatkozik. Párom az van és jól megvagyunk. Ezt a hirtelen összezavarodást, majd váltást -magam sem értem- kapcsolatba hoztam persze az asztrológiával. Név szerint az aszcendensemet(mérleg 22 fok) tranzitáló Szaturnuszra gondolok. Mit gondolsz erről? Ha van időd, kérlek válaszolj! Köszi
Kedves Anna!
Kedves Anna!
Szüleiddel kapcsolatban azért nem írtam, mert nagy baj nincsen. Anyakép szép, és tiszta. Apánál valóban lehetnek nehézségek, de nem veszélyes. Egyébként szerintem fiúnak szeretett volna téged apukád, ezért nem nagyon tudott veled mit kezdeni. Ez az ő problémája mostantól, hogy te tudod. Ne vedd magadra. Nem kell neki megfelelned. Ha önmagad vagy, jobban fog tisztelni és elfogadni.
A Szaturnusz tranzitja az ASC-en valóban fontos esemény. Nem szeretnék találgatni miket hozhat. A legjobb, amit tehetsz, hogy sokkal jobban figyelsz, mint valaha. Figyeld azokat az eseményeket, amik legjobban bántják az egodat. Még egy költözést el tudok képzelni...
Egyébként ne aggódj miatta. Ha jön, ráérsz akkor gondolkodni. A lényeg, hogy tudd, miért jön. Főleg a családdal, otthonnal kapcsolatban figyelj.
Szeretettel:
Attila
Új hozzászólás