Elmondjuk nektek, hogy az idő lényegi valója nem más mint illúzió, Az időt valójában egy magasabb intelligencia alkotta, mint az AGY és a testi funkciók egyik formáját. Ez az OLTALOM az anyag lebomlása ellen , de mint ilyen, alapjában véve nem létezik. Jóllehet a testen és az anyagon túl létezik, az idő mint mehanizmus, csak is az anyagra és a kurrens ELMÉRE vonatkozik: nem a gondolatra és a szellemre, hogy a harmamadik dimenzió kötelékén belül tartson, és az általatok Földnek ismert kis planéta határain belül. Arra ösztönzünk benneteket, hogy felfedezzétek az igazságot és a egértést, hogy az elme képes a megértésre: és nem szükséges az AGY. Az idő számotokra számokban ölt testet. Mi azt közöljük veletek,hogy a számoknak és időnek nincs mélysége. Ezeket pusztán beprogramozták a jelenkori elmébe, mint VÉDELMET, hogy a tér és idő az AGY azon funkciói melyek a harmadik dimenzióhoz kapcsol, és feladata benneteket a harmadik dimenzióhoz kötni. Jelenlegi elmétek foglyul tart benneteket a térben és az időben, az anyag és fizikai valóság foglyaiként, melyet ti REALITÁSNAK hívtok. De az idő káprázatának még egy ideig fent kell maradnia...
Azért jöttünk el, hogy elmondjuk és figyelmeztessünk benneteket, az elszakadás máris megkezdődött, a pusztulás máris kezdetét vette, az elszakadás gondolatisága gyökeret vert, és máris súlyos események vették kezdetüket. Számotokra, primitív tudásotokkal olyan folyamatok kezdődtek elamik visszafordíthatatlanok. A TUDÓSAITOK játszadozásaival kezdődtek el: AKIK ELHAJLÍTOTTÁK A HANGOT ÉS A FÉNYHULÁMOKAT amit ti" Atmoszférának " neveztek. Észre fogjátok venni, mennyi pusztító hullám fog a felszínbe csapódni. Az atmoszszvérába történő beavatkozás még több pusztulást fog okozni: szokatlan időjárási mintákat, gyors klímatikus változásokat, a szárazföldek elmozdulásit. El szeretnénk mondani nektek, hogy a civilizációtok durván féreértette a FÉNYT A HANGOT ÉS AZ ANYAGOT. Ezért van az, hogy csak annyit fedeztek fel belőle ami legközelebb esik hozzátok.
EZ A HAARP RENDSZER ÉS A A CERN RÉSZECSKE GYORSÍTÓ PROGRAM HATÁSAI...
A tudósaitok - kormányaitok, még mindig olyan jétékokkal játszanak amit nem értenek. Fénnyel és hanggal játszanak, amit ti "részecske " gyorsítónak ismertek és sugárzásnak hívtok, mindezek a pusztulásba taszítanak. Miután a reakció nem azonnali, ezt addig fogjátok csinálni, amíg az egész bolygó ki nem tör és elnem pusztul.
Ahogyan már elmondtuk? az elmétek nem keres mást csak az elkülönülést, ez nem vezet máshova, csakis a pusztuláshoz. Mert ez ugyanaz az elme, mint ami az ÖZÖNVIZET is okozta, és a szárazföldek korábbi pusztítását: /LEMÚRIA - ATLANTISZ/ GONDAWAFÖLD/ ! Ti még nem tudjátok, de mi elmondjuk nektek: A FÖLD NAGY VÁLTOZÁSOK ELŐTT ÁLL. / ez zajlik 21 éve/ ! A bolygó maga is megfog változni, az időjárás is, ahogyan minden más is, amit a földről jelen pillanatan ismertek. Változások lesznek a Földön az emberi létformában, az állatokban, és mindabban amit ti vegetációnak neveztek, amit szárazföldnek és atmoszférának imertek.
Nagy horderejű katasztrófa fog bekövetkezni. De alapjában véve, a katasztrófa, ahogyan ti ismeritek, már el is kezdődött. Egyre több halál férkőzik az életbe ami a földben növekszik. Óriási változásokat fog hozni, látni fogjátok amit elvetettetek, mennyi halállal és pusztulással fog kikelni: a sugár által, a kitörések miatt, további elszakadás az atmoszférától, több szél, és nagy szűmú háziállat pusztulások, a vizek felmelegednek, arra a hőfokra amire nem volna szabad. Földtömegek eltünnek a vizek felemelkednek. Hatalmas szakadás lesz a föld... mely a föld belselyéből ered. A mágneses mező áttevődik éa mozgásban van. A föld ketté válik, és egy kisülés halad át a földből az atmoszférába. Az atmoszféra máris belép a negatív szennyezettség állapotáb. Ezt teszitek a földel a negatív energiáitokkal.
Forrás: Fénylény
Új hozzászólás