Egyszer hallottam egy okos kérdést, és arra egy még bölcsebb választ. Így hangzott:
- Honnan lehet tudni, hogy valami él?
- Onnan, hogy mozog.
Most beindult az agyad, hogy tényleg minden mozog, ami él? Nos a megértéshez szerintem ez a legjobb szó, de fogalmazhatnék így is, „minden él, ami önmagától változik”. Azért jobb ez az egyetemes megfogalmazás, mert nem csak élőlények tekinthetők élőnek, hanem minden, ahol energiák mozognak. Minden emberi kapcsolat élő dolog. Nagyon találóan fogalmaz a magyar nyelv, amikor azt mondja két ember szerelmi viszonyára, hogy meghalt a kapcsolat. Meghalni csak élő dolog tud. Tudom, hogy ez kicsit elvontan hangzik, de az élet lényegét csak így lehet megérteni. Ha tehát minden él, ami változik, akkor az élet lényege és működtető motorja a változás. Ha valami, valaki nem tud változni, akkor meg fog halni. Most ne menjünk bele a halál filozófiai boncolgatásába, talán majd egy téli napon, nem tavasszal:-). Az elmondottakhoz képest, hogyan működik az emberi ego? Az állandóságra törekszik. De hát ez életellenes! Igen az, és ezért halunk meg. Ha olvastad az előbbi írásomat az örök életről, pontosan ide rímel az a mondatom onnan, hogy az örök élet titka, bármelyik pillanatban képesnek lenni mindent elengedni. Ez nem más, mint eggyé válni a változással.
Még tovább megyek. Amikor fejlődésről beszélünk, tulajdonképpen a változást emlegetjük. Amikor egy kis baba megtanul járni, a fejlődés egy következő lépcsőjére lépett. Vagy amikor Te megbékélsz egy nehéz helyzettel, úgy érzed képes vagy elfogadni, ezért fejlődtél. Fejlődtél, azaz megváltozott a hozzáállásod az adott dologhoz. Tehát a fejlődés alapja is a változás. Mondhatnám úgy is, hogy a tanulás alapja is ez. Ha valami ma más, mint tegnap, akkor abból lehet tanulni. Az állandóság nem visz sehova.
Az ember mégis a stabilitást vágyja. Ez természetes, hiszen az ego az anyag szüleménye, ergo állandóságra törekszik. Az anyag pontosan ezért múlandó! Nem tud megújulni, ezért meg kell halnia először, hogy újjá szülessen.
A szerelemnek is itt van az Achilles sarka. A legcsodálatosabb földi érzés, de mivel az anyagból származik (Vénusz), múlnia kell. Ami jó, szeretnénk, ha örökké tartana, és sokszor emlegetjük a Sors igazságtalanságának, hogy a szép dolgok olyan hamar múlnak. Persze a nehézségek is a múlt ködébe vesznek, és olyankor csak a szépre emlékszünk.
Milyen nehéz sok embernek elfogadni az öregedés tényét, amiről tudjuk, hogy úgyis eljön. A vicc az, hogy minél kevésbé tudod ezt elfogadni, annál gyorsabban öregszel, hiszen, mint mondtam az örök élet a változással való azonosulásban rejlik. Erre mondják, hogy vannak szép öregek, és kevésbé harmonikus külsejűek.
Ha van egy vállalkozásod, házasságod, hivatásod, bármi, amihez ragaszkodsz, ha meg akarod tartani, legjobb, ha időszakonként megújítod. Az is elég tud lenni, ha fejben elengeded, és úgy állsz hozzá, mintha most kezdődne, hiszen a tudat az, ami a változást irányítja. Ha te újnak éled meg, nem kell elengedni, hiszen még nem is a tied.
Nagyban is így működik. Birodalmak emelkednek, kiteljesednek, majd elbuknak. Földtörténeti korszakok váltják egymást, kontinensek vándorolnak, süllyednek el, emelkednek ki. Naprendszerek, galaxisok születnek, és tűnnek el örökre. Ám a változásban is megvan a rendszer. Periódusok követik egymást, ami a Naprendszerünk esetében megközelítőleg 25900 földi esztendő. Valamint biztos vagyok benne, hogy ez a számunkra kevésbé felfogható időtartam is csak egy nagyobb periódus része.
E ciklusok a változás igéi. Sokan ismerik a hét éves ciklust, ami a legtöbb esetben megköveteli az ilyen időszakonkénti megújulást. Az emberi életben az egyik legmeghatározóbb ilyen periódus a 28 éves körhinta, ami ilyen időközönként kérdezi fel a születettet feladatáról, mint tanár bácsi a diákot. Ha csak abba gondolunk bele, hogy sejtjeink milliószámra halnak meg és születnek minden nap, és már régen nem azok vagyunk, mint születésünkkor, hiszen sokszor kaptunk már azóta „új ruhát”.
Amikor életünkben változás történik, legyen az bármilyen tragikus, a teremtést, az életet szolgálja. Az adott pillanatban senki nem fogja ezt érezni, amikor viszi házát, egy élet munkáját az ár. Ám, ha leül és magába mélyed, idővel a veszteség fájdalmán felül tud emelkedni az, aki el tudja fogadni az örök változás törvényét, mely alól nem kivétel sem Isten, sem ember.
Új hozzászólás